Új hazai szabályozási keretek az MI területén

Az új szabályozási keretek megteremtéséhez egy új szervezet létrehozásáról döntöttek, amely egyben a rendelet végrehajtásához szükséges feladatokat is ellátja.

A Kormány 1301/2024. (IX. 30.) Korm. határozata a mesterséges intelligenciáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről

A Kormány

  1. egyetért azzal, hogy a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról és egyes uniós jogalkotási aktusok módosításáról szóló 2024/1689/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Rendelet) végrehajtása Magyarországon hatékonyan, a magyar emberek és vállalkozások számára áttekinthetően és ügyfélbarát módon történjen, és a Rendelet végrehajtásához szükséges feladatokat egy olyan, a Rendelet végrehajtására alkalmas szervezet (a továbbiakban: Szervezet) lássa el, amely együttal működteti a Rendeletben előírt szabályozói tesztkörnyezetet (regulatory sandbox) is;
  2. az 1. pontban foglaltak megvalósítása érdekében egyetért azzal, hogy
    a) a Rendelet végrehajtásáról egy, a nemzetgazdasági miniszter felügyelete alatt álló, jogszabályban létrehozott Szervezet gondoskodjon,
    b) a Szervezet lássa el a Rendelet szerinti bejelentő- és piacfelügyeleti feladatokat ellátó hatósági feladatokat, biztosítva különösen az egyablakos ügyintézés lehetőségét, a Rendelet által előírt egyedüli kapcsolattartási ponthoz kapcsolódó feladatok ellátását,
    c) a Szervezet hozzon létre és működtessen egy, a Rendelet előírásainak megfelelő, olyan szabályozói tesztkörnyezetet, amelynek keretei között lehetőségés a fejlesztések előzetes tesztelése, és
    d) jogszabály hozza létre a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanácsot, amely a Rendelet végrehajtásával összefüggő iránymutatások, állásfoglalások kiadására jogosult, és amelybe különösen a következő szervezetek delegálnak tagot:
    da) Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság,
    db) Magyar Nemzeti Bank,
    dc) Gazdasági Versenyhivatal,
    dd) Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság,
    de) Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága,
    df) Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság;
  3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felkérésével készítsen előterjesztést az 1. pontban meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges jogszabályokról, kapcsolódó intézkedésekről és a központi költségvetési hatásokról.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2024. november 30.

Forrás: Magyar Közlöny